Norvégia: Trollok földje

Gyerekkoromban volt egy meséskönyvem, jópofa trollos mesékkel. A mesékre nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy a mesebeli sűrű erdők mindig tele voltak trollokkal, manókkal, szellemekkel, nagyon tudtak gáncsoskodni, s valakinek – többnyire egy kisgyereknek vagy egy királyfinak - mindig meg kellett velük küzdeni.

Hosszú nap volt, míg a csodálatos Hardanger-fjordon és a Hardangervidda nevű fennsík szokatlan – vagy inkább földönkívülinek mondható - tájain végigutaztunk, arra gondoltam, hogy amíg a képeket ide fölrakosgatom, addig kéne meséljek egy kicsit a rejtélyes és titokzatos trollokról,  mert ez a táj nekem azt sugallja: valahol itt lehet az otthonuk. Még a házacskáikat is láttuk J.

Mostanáig nem sokat tudtam róluk, egy kicsit utána kellett nézzek és érdeklődjek, s amíg elfelejteném, addig le is jegyzem a fontosabb tudnivalókat J. A trollok arról híresek, hogy mindenütt és mindenben jelen vannak.

 Bármikor ki tudnak tolni veled, leginkább olyankor, amikor nem számítasz rá.  Ha kérdeznéd, hogy milyenek...hát lehetnek egészen kicsik, mint a manók vagy akár óriási nagyok, mint a mi meséinkben az óriások, vagy valahol éppen a kettő között ...

...de egy dolog biztos: csúnyák, slamposak, fényes fekete gombszemük van és nagy, tömpe orruk. És többnyire gonoszak. Vagy legalábbis hamisak, mert definíciós alapon az a lételemük, hogy trollkodnak. Az embereknek, pedig kötelező elviselni ezt. Mert minden egyes próbatétel okosabbá, jobbá, ügyesebbé tesz: pontosan úgy, mint a mesékben. Lakhely szerint sem könnyű megtalálni őket, hiszen bárhol lakhatnak, fában, barlangban, vizek mélyén...

... sűrű erdőben, magas sziklás fennsíkon, vagy akár a faluban is, mert képesek bármilyen alakot magukra ölteni.

 Azt tartják róluk, hogy nagyon szeretik a sötétséget, a fény bántja a szemüket, így ha erős napfény érte őket gyakran előfordult, hogy kősziklává váltak. Ezért is van olyan sok trollos nevű hely egész Norvégiában: Troll-szikla, Troll-nyelv, Troll-ösvény, Trollok útja, meg ehhez hasonlóak.

Persze, azt soha nem tudhatod, mikor találkozol velük, mert alakjuk is változó, lehetnek kutyák, rénszarvasok, emberek is, sőt, még mókusként is szaladgálhatnak a nagy fenyőfákon. Könnyen megtörténhet, hogy már találkoztunk velük valahol....

Nem minden troll csúnya és gonosz, vannak közöttük egészen barátságosak is. Régen minden istállónak megvolt a saját manója, aki szerette az állatokat és gondjukat is viselte, vigyázott, hogy a ragadozók ne jöjjenek be az ólba, ezért a gazdák mindig hagytak nekik egy tálkában tejet vagy zabkását.

A vizeknek külön szellemeik voltak, ezek előszeretettel játszottak hegedűn, vagy gyönyörűen énekeltek, ezzel csalogatva a vízbe a hajósokat, vagy a vékony jégre a gyerekeket.

 De a vízesések trolljai arról is híresek, hogy ha valaki a vízesés vizébe egy pénzdarabot vagy más ajándékot dob, akkor a szellem viszonozza a kedvességet: egyik éjjel álmában látogatja meg az illetőt és zenei tehetséggel áldja meg őt.

Ez a fenti kép a Voringfossen vízesésnél készült, amelyik a maga 182 méteres magasságával csupán a 83-ik a norvég vízesések „versenyében”. De attól még a leglátványosabbak egyike és a környéke is csodálatos.

Nagyon hasonló cserjéket, növényeket és virágokat fedeztem fel, mint amilyenek nálunk a Mohosban vannak,...

... még tőzegrozmaring is volt! Úgy tudom ennek a virágocskának a mérgét használták az esernyős gyilkosok a régimódi angol krimikben J.

Visszatérve a trollokhoz, van közöttük olyan is, amelyik borzasztóan koszos, mosdatlan, haja csapzott, gubancos és fésületlen, de nagyon szeret táncolni, ezért valahányszor egy fiatal lány az erdő közelében sétál, ő elkapja és addig táncoltatja, míg a lány szédülten esik össze.

A dombok szelleme egy barlangban lakik, s azzal szórakozik, hogy éjszaka ijesztgeti az embereket, a kint járókat árnyékként követi, az otthon ülőknek, pedig befelé leskelődik, integet az ablakon.

Az erdők manója meglehetősen gonosz. A fára mászók alatt letöri az ágat, gyökerekkel botlaszt és ő tehet arról is, hogy a vizes fákon mindig elcsúszik az ember.

Vannak troll-hölgyek is, akik a fiatalemberek elcsábítására szakosodtak. Van nekik egy bűvös sapkájuk, amit a fejükbe húznak, s egyszeribe tündérszép királykisasszonnyá változnak... vagyis majdnem: mert a troll-szívük és a hosszú farkuk megmarad: a szoknyájuk alatt rejtegetik azt. Ha sikerül annyira megnyerni a kiszemelt ifjút, hogy templomban esküdjön neki örök hűséget, akkor lehull a farka és vissza sem nő soha többé.

Olyan gonosz manó is létezik, amelyik az állatokat engedetlenségre biztatja: azt súgja a lónak, hogy bokrosodjon meg, a teheneknek, hogy ne adjanak tejet. Vagy a tyúknak, hogy ne tojjon, s aztán végtelenül boldog amikor a tyúkból húsleves lesz.

Hasonló „gondolkodású” az a manó is, aki kíváncsi, mindenütt hallgatózik, majd mindenbe beleüti az orrát, pletykát szít és terjeszt, arra ösztönzi az embereket, hogy nemlétező problémákon rágódjanak és idegeskedjenek. Vajon biztos, hogy manókról van szó? És biztos, hogy csak a mesében léteznek? J.

Sötét sarkokban, ágy alatt és koszos lyukakban élnek azok az apró kis trollok, akik éjjelente akkor bújnak elő a rejtekükből, ha a gyerekek nem mosnak fogat és egy kis fúróval meg csákánnyal lyukat vájnak a fogukba.

Mivel ezek a képek már a Hardanger fennsíkon készültek, akkor illik megemlíteni a fennsíkok és hegyek trollját is, a Fjell-Trollt. Ez a szellem a legnagyobbak közül való és az ereje is határtalan. Képes egyetlen lábdobbantással földrengést csinálni, s ezáltal óriási hólavinákat okozni.

Falábú Tobinak nevezik azt a gonosz manót, aki odasettenkedik az emberek mögé és falábával fenéken billenti őket. Mire megfordulnak arra nyilván eltűnik, de később újra rúg egyet. Ugyanő a hibás azért is, ha a tejes sajka váratlanul felborul és kiömlik a tej, vagy az istálló ajtaja nyitva marad és kiszabadulnak az állatok. Ki más lehetne?

Vannak mai, modern trollok is, ők a hibásak, ha a mosógépben nyom nélkül eltűnik az egyik zokni, vagy hiába akasztod a helyére, vagy teszed be a táskádba a kulcsot, mindig eltűnik onnan.

Azért a trollok ellen is meg tudod védni magad: elég, ha megkongatnak egy harangot, elmondanak egy fohászt, vagy elijesztik egy acélrúddal vagy acélszerszámmal. ĺgy tett annak idején Thor, a mennydörgés és vihar skandináv istene is, aki villámcsináló kalapácsát dobta az őt idegesítő troll után. Biztosan hatásos volt az akció, mert Thor azóta sem kapta vissza a kalapácsot.

Van egy kedves norvég népmese a Kőrisfa Fiúról. Ez a mesefigura annyira furfangos és székelyes észjárású, hogy akár a mi népmesénk is lehetne, csak a neveket kellene kicserélni benne. Szóval az öreg gazdának volt három fia és tengernyi adóssága.

 Úgy döntött, hogy kimennek a fiúkkal az erdőre fát vágni, eladják azt, s abból fizetik meg az adósságokat. A baj ott kezdődött, amikor az idősebb fiú bemegy az erdőbe és találkozik egy óriási trollal, úgy megijed, hogy fejveszetten rohan hazáig.

A középső fiú hasonló módon jár, őt is elkergeti a troll. A legkisebb, a Kőrisfa Fiú, kér az apjától valami elemózsiát  - hátha megéhezik majd favágás közben -  mire az egy darab sajtot ad neki. Beteszi a hátizsákjába, s azzal elindul be az erdőbe. Jön a troll, próbálja őt is elűzni, de a kicsi nem hagyja magát. Kezébe fogja a sajtot, kicsavarja, míg csepegni kezd a leve, s azt mondja: látod ezt a darab követ, ha nem hagysz dolgozni, téged is így foglak kicsavarni.

 Erre a troll elgondolkozott, s felajánlotta, hogy segít a fiúnak  fát vágni, s közben szemmel tartja, hogy lássa, tényleg ilyen nagy erejű legényről van-e szó? Miután végeztek a fával azt javasolja a troll, hogy menjenek az ő barlangjához főzzenek egy jó vacsorát, s egyenek közösen, ha már ilyen jól együttműködtek egész nap. El is mentek az óriáshoz, az nekilátott fát hasogatni, tüzet rakni, s azt mondta a legénykének: menj, vedd el ezt a két vödröt, hozz vizet a forrásról, hogy legyen a vacsorához.

A fiú ránézett a vödrökre, ezek egyenként is nagyobbak voltak, mint ő maga, s így szólt: kicsik nekem ezek a vödrök, na meg nem akarok annyiszor térni, inkább elmegyek és ideirányítom a patak vizét.  Ennek nem örült a troll, mert még a végén beázik a barlang, úgy döntött, hogy elmegy ő a vízért, addig a legény rakja csak a tüzet.

 Visszaérve az óriás felrakta a vizet és megfőzte az óriási adag zabkását. Mikor kész lett vele a fiú azt javasolta, hogy versenyezzenek, ki tud többet enni. Belement az óriás, biztos volt benne, hogy ő nyer, s ettek, amíg csak bírtak. A legényke ravaszul elrejtette az inge alá a hátizsákját, s a kása nagyját oda rakosgatta, csak néha kanalazta szájába az ételt. Amikor megtelt a zsák egyet gondolt, s vágott rá a zsebkéssel egy lyukat, s folytatta az evést. Végül a troll nem bírta a versenyt, mondta, hogy nem fér belé több.

 Á, dehogynem, szólt a fiú, vágj te is egy lyukat a hasadra, nem fáj az nagyon, s annyit ehetsz, amennyit csak akarsz. ĺgy is tett a troll, s mire rájött, hogy rászedte a fiú, már késő lett, kimúlt a szegény pára. A legény, pedig elvette a barlangból a troll összelopkodott aranyát-ezüstjét, s kifizette az apja adósságát.